Skip to content

Referencia

A TotalEnergies csoport évtizedek óta a minőség szinonimája a bitumenes kötőanyagok piacán. Ezt az állítást a legigényesebb és legnehezebb körülmények között megvalósított számos sikeres projekt is alátámasztja. A minőség világszerte elismert szinonimája elsősorban a polimer- módosított Styrelf bitumen, amely évtizedek óta sikerrel áll ellen repülőgépek, nehéz tehergépjárművek és versenyautók terhelésének.

Burkolatok szélsőséges körülmények között - referenciák - egész világ

  • Az A8 autópálya kiszélesítése Franciaországban (6 sáv, 2 irányban): három különböző típusú (Modulotal 10/20, Azalt 20/30 és STYRELF 25/55-65) 30 000 t mennyiségű aszfalt.

  • Alagutak az A8 autópályán, amelyeket a világításra vonatkozó takarékossági döntések következtében színtelen Kromatis kötőanyaggal burkoltak.

  • Az első Azalt ECO2 próbaburkolat 2009-ben készült, és lehetővé tette a burkolat lerakása közbeni hőmérséklet akár 40 °C-kal való csökkentését (a kötőanyagtól függően). A szakaszt rendszeresen ellenőrzik, és az útburkolat állapota 5 év elteltével is ugyanolyan, mint a szokásos módszerrel, forró technológiával készült útburkolat állapota, ugyanazon a helyen.

Néhány jelentősebb burkolat Csehországban és Szlovákiában - referenciaként

  • PRIBINA projekt (PPP projekt - Nyitrát Garamnémetivel (Tekovské Nemce) összekötő R1 gyorsforgalmi út): 51,6 km, 30 éven (2009–2039) át minimális karbantartással tervezve)

  • R7 VYSOČANY–MÚK (2008–2009)

  • I/28 DOBROMĚŘICE–ODOLICE (2009–2010)

  • ÚSTÍ NAD LABEM-I KERÜLET, CHOMUTOV, az I/13 Perštejn–Vejprty szakasz, a II/219, III/22310 autóutak rekonstrukciója (2008–2010)

  • LOUNY ELKERÜLŐÚT, I/7 a I/28 autóutak (1997–2001)

  • I/9 Zahrádky–Ramš, rekonstrukció

  • I/9 – MÚK Sosnová, út áthelyezése

Regisztráljon hírleveleinkért TotalEnergies!

És értesüljön a legérdekesebb hírekről a TotalEnergies világából

JOGI NYILATKOZAT

Az adatvédelmi irányelvekkel kapcsolatos minden információt megtalálhat a https://www.totalenergies.hu/jogi-impresszum-es-cookie-szabalyzat#cookie oldalon.

As part of the website and in accordance with the regulations on the protection of personal data, TotalEnergies, as data controller, processes your personal data such as your email address for the purpose of sending you our newsletter on the basis of our legitimate interest. Your data is kept for the duration of your subscription to our newsletter. In order to carry out the processing mentioned above, the data collected is only accessible to the site administrator and IT service providers. In accordance with the regulations in force, you have the right to access, rectify, delete your data, post-mortem directives and may also request the limitation of the processing. You also have the right to exercise your rights and ask us about the processing of your personal data by contacting [email protected] If, after contacting us, you feel that your rights are not being respected, you can submit a complaint to the competent supervisory authority. To find out more about the management of your data and your rights, please refer to the site's personal data and tracker charter.